A csomádi Bogáncs Alapítvány támogatást kér

A csomádi Bogáncs Alapítvány segítséget kér

A csomádi Bogáncs Alapítvány segítséget kér

Közzétéve
2020.08.05.

Csomád 25 éve nem vezette be az iparűzési adót.

A helyi önkormányzat úgy gondolta, hogy ez az adózási előny több céget fog ide vonzani, és az itt székhellyel rendelkező cégek által befizetett gépjárműadó bőven fedezi a kieső IPA-t.

Az így befolyt adót az önkormányzat arra költötte, amire kellett, amire a helyi lakosok felhatalmazták: óvodát, iskolát, idősotthont üzemeltetett, parkokat, utakat tartott karban, és az általa már 2006-ban létrehozott Bogáncs Alapítványon keresztül a helyi közösségeket és a kultúrát támogatta: falu- és gyereknapot, szüreti mulatságot, idősek napját.

A terv bevált, Csomádra jöttek a cégek, Csomád fejlődött.

Eddig.

Az állam a koronavírus-járvány kapcsán hozott intézkedésekkel minden településtől elvonta a gépjármű adót, Csomádtól is, ezért az önkormányzatnak nem lesz forrása, hogy támogassa a Bogáncs Alapítványon keresztül a helyi kultúrát, sportot, közösségeket.

Az önkormányzatnak ezért újabb bevételi forrásokra van szüksége, ha az eddigi iparűzési adó mentességet szeretné fenntartani.

Az Alapítvány segítséget kér

Azért, hogy Csomád továbbra is az egyik legélhetőbb, legszerethetőbb település legyen Magyarországon, az itt élők és az itt székhellyel rendelkező cégek számára, az Ön segítségére is szükség van.

Kérjük, hogy támogassák a csomádi Bogáncs Alapítványunk munkáját, egyszeri 50 000 Ft-os támogatással. Közhasznú alapítványról van szó, ezért az egyszeri támogatás a társasági adóból 100% leírható.

Mi így segítünk Önnek, Csomádnak

Ha Ön iparűzési adómentes székhelyszolgáltatási szerződést köt velünk, akkor az első 15 új szerződött partnerünknek az alapítványhoz történő befizetésének 50%-át (max. 25 000 Ft-ot) elengedjük szolgáltatásunk árából.

Az első 15 meglévő ügyfelünk alapítványi támogatásának szintén 50%-át, de maximum 25 000 Ft-ot, pedig jóváírjuk az eddig befizetett szolgáltatások árából, és visszatérítjük.

Fogjunk össze!

Ha összefogunk, azzal nem csak Csomád jár jól, hanem a már Csomádon székhelyszolgáltatással rendelkező cégek is, és Ön is, ha Csomádon szeretne iparűzési adómentes székhelyszolgáltatást igénybe venni a jövőben!

Preiss Tamás
ügyvezető

A támogatást kérő levél (PDF)

Adomány igazolás minta (PDF)

készítette a Company Assistant Service Kft.

A székhelyszolgáltató, mint vírus tűzfal

A székhelyszolgáltató offline tűzfal a céged számára

A székhelyszolgáltató offline tűzfal a céged számára

A számítástechnikában a tűzfal azt a szoftvert jelenti, ami megakadályozza, hogy kívülről be tudjanak lépni számítógépünkbe, számítógépes hálózatunkba.

A székhelyszolgáltatás postással, kézbesítővel történő találkozást szünteti meg, illetve az üzleti levelezésen, dokumentumon esetlegesen előforduló koronavírus-fertőzést akadályozhatja meg. És még van 2 további előnye is a székhelyszolgáltatásnak, ami a járvány elmúltával is megmarad.

Céges költségcsökkentés koronavírus-járvány ideje alatt

Céges költségcsökkentés koronavírus-járvány ideje alatt

Céges költségcsökkentés koronavírus-járvány ideje alatt

Közzétéve
2020.04.09.

A korona vírus nem várt globális méretű krízist okozott. A vírus terjedésének lassítása érdekében hozott korlátozások és irányelvek cégek tömegeinek nehezítették meg, vagy lehetetlenítették el működését.

A felelős cégvezető ilyenkor olyan kérdésekkel kezd el foglalkozni, amik biztosítják azt, hogy vállalkozásuk ez alatt az időszak alatt is működőképes maradjon. 

Az első lépések között mindig a költségcsökkentés szerepel, ezért mi is létrehoztunk egy listát, hogy lássuk hol lehet spórolni.

ipa_mentes_telepules

Nagy változások várhatók az iparűzési adó beszedésében

Nagy változások várhatók az iparűzési adó beszedésében

Közzétéve
2020.02.28.

A Nemzeti Versenyképességi Tanács szerint a kormánynak meg kellene változtatni a helyi iparűzési adózás jelenlegi rendszerét, ezzel is ösztönözve a gazdaság növekedését. Erről számolt be Varga Mihály pénzügyminiszter a testület évi első ülése után tartott sajtótájékoztatón.

Milner Gábor

Kiállítottunk az V. Magyar Marketing Fesztiválon

2018. január 25-én nagy sikerű kiállításon vettünk részt az V. Magyar Marketing Fesztivál nevű eseményen. Több okból is fontos volt számunkra a megjelenés, az egyik ok nyilván az újdonságok, trendek megismerése, a másik pedig az volt, hogy minél több cégvezetővel megismertessük az iparűzési adómentesség és a székhelyszolgáltatás lehetőségét, és előnyeit.